What really grinds my gears

Kategóriák

Utolsó kommentek

  • zdyzs: @Akvyr: Elfogadom, hogy Neked nem tetszett Bangkok (nem Thaiföld, mert ott ha jól értem Ayutthayán... (2014.08.20. 15:09) Bangkok #2
  • Akvyr: @retrovírus: Tényleg nem jött át az iróia, mert szerintem szép fotók. Persze ez felveti a kérdést,... (2014.08.19. 15:08) Angkor
  • : Bocs, kicsit ironikusnak szántam, de nem ment át. Arra gondoltam, hogy nem valami tehetséges fotós... (2014.08.19. 15:00) Angkor
  • Akvyr: @zdyzs: Oké, akkor te abba a hárommillióba tartozol akinek tetszik Thaiföld, én pedig nem. Ennyi o... (2014.08.19. 14:59) Bangkok #2
  • zdyzs: @Akvyr: Annyira nem, hogy szerintem abszolút nincs igazad. Indonéziáról nem tudok nyilatkozni, de ... (2014.08.19. 14:47) Bangkok #2
  • Utolsó 20

A kambodzsai határon

2014.08.11. - Akvyr Szólj hozzá!

 Nyolcadikán reggel indult a buszunk Siem Reapbe, ami az Angkor Wat szervizvárosa, ezáltal az egyik legnagyobb kambodzsai turisztikai desztináció. Ez az útvonal nem kevés lehúzási lehetőséggel kecsegtet, amit a legtöbb társaság ki is használ. Például a határ előtt - közben - után kitaláltak mindenféle rejtett költségeket, vízumos monopóliumot, amiben lelkesen asszisztálnak a helyi határőrök és egyéb nagy fegyvert hordó erőszakszervezetek. A másik trükk, hogy a határon leszállítanak mindenkit, azzal, hogy a túloldalon vár a másik busz, ami aztán persze nem létezik. További lehetőségek között van például a fél nap késés, és a haver szállodája elé rakott végállomás éjfélkor, ahol hirtelen senki nem ért angolul.

 

Ezekkel a szép lehetőségekkel indultunk neki a jegyvásárlásnak, és szomorúan vettük tudomásul, hogy csak határon átszállós opciót lehet venni az utazási irodákban, ami eleve a szívás melegágya. Végül egy aranyos indiai bácsival allapodtunk meg (aki egy kifejlett indiai családot, éttermet, mosodát, nyomdát, hostelt üzemeltet a padláson a Khao Shan mellett), fejenként kb 1700 ft volt a jegy. MIndenhol ennyi. Úgy volt, hogy reggel nyolckor vesznek fel minket a szálloda elől és este hatra már meg is érkezünk. A bangkoki ejtőzés után ez a nap nem ígérkezett egy kéjhömpölynek és előrebocsátom, hogy nem is volt az. Kíváncsi voltam, hogy a lehetőségek tárházából melyik módszert húzzák elő a megvágásunkra, szóval itt a történtek folyamatábrája.

 

A busz hagyott időt a reggelire, mert bőven elmúlt már fél kilenc, mire egy integető indiai egy minibuszhoz irányított minket, ami tele volt nyugati turistákkal. Eddig jó. Hogy a turisták kopasztásából az útmenti csehók is részesüljenek, óránként megálltunk pihenni, és egy tábla a buszban hirdette, hogy a thai törvények értelmében nem tartózkodhat utas a járműben tankoláskor, szóval megoldották, hogy kiszálljunk a napra a vizesasszonyok mellé, na.

A határ előtt aztán megálltunk egy étteremnél, ahol nagyon jópofa fickók vettek minket kezelésbe, ennyi idő alatt még sosem sütötték el a hungary - hungry szóviccet. Csalódniuk kellett, mert nem ettünk semmit és mi előre váltottunk vízumot, szóval hirtelen csak 10 dollárra gomboltak le, amiért cserébe azt nagy műgonddal beragasztották az útlevélbe, és kitöltették velünk a papírokat (amit egyébként később ingyen osztottak a határőrök). Úgy döntöttünk szívóskodni nem érdemes, az ember esélytelen. Innen nyitott csomagtartós pick uppal vittek minket a határra, de a kitartó várakozásnak és egy kitérőnek hála az öt perces úton elkezdett szakadni az eső, a csomagok a szemünk láttára rommá áztak hátul, mi meg csak puffogni tudtunk, a sofőr kizárta magából a földi halandók problémát. Mentünk pár percet a pickuppal a szakadó esőben, majd kiszállva a csomagommal berohantam az első tető alá, ahol magát Mr. Fu-nak aposztrofáló, rajtunk röhögő fickó fogadott, aki elmondta, hogy érdemes még a thai oldalon kivenni pénzt (bhatot), mert Kambodzsában csak dollárt adnak az atm-ek, és a dollárt drága átváltani, és minden kétszer annyiba kerül dollárban. Azt is mondta még, hogy ha átkeltünk a határon, akkor Poi Pet városban Mr. Chai vár majd minket. Mint valami embetcsempész filmben. Sétáltunk picit szemetes zsákokkal bíbelődő utcagyerekek és fegyveres katonák között, és viszonylag normálisan kijutottunk az országból, ahol őszinte meglepetésemre odajött Mr. Chai. Miszter Chai szintén a haveri viszonyra törekedett, ami addig tartott, míg meg nem próbált legombolni fejenként 200 bhatra, hogy kikerüljük a (szerinte) több mint egy órás sort a kambodzsai oldalon. Inkább kívártuk, lement 20 perc alatt, vettek ujjlenyomatot minden ujjamról, aztán leültettek minket, hogy várjuk türelemmel a buszt. Ez kissé idegesítő állapot, mert csak egy izzadtságtól elmaszatolódott lila fecnire firkantott sorszám bizonyította, hogy hová is kéne venniük minket. Miután bemutatták a teljes árukészletet, és csak a Gergő mutatott vásárlási hajlandóságot (vett egy karton cigit nagyon olcsón, Hong Kong óta rettegésben él a cigiárak alakulását figyelve), buszra pakoltak minket ami elvitt egy másik buszállomásra, ahonnan a buszunk elvileg "5 perc múlva indul". 

 

3 órával később, nagyjából a tervezett este hatos érkezéssel egy időben megérkeztek az utolsó felszállók (gondolon ők úgy érezték minden milyen flottul ment) és ki is gördültünk Poi Pet vadnyugati városából. Gondolom sejtették, hogy ez gáz, szóval csak egy kitérő volt, ahol ittam egy sört a többi utazóval, meg cseréltünk pár sztorit. A busz végül valamivel 9 után gördült be életem eddigi leglepukkantabb buszpályaudvarára, ahol állat módjára rohamoztak meg minket a tuk-tukosok. Tulajdonképpen itt nem is klasszikus három kerekű tuk-tukok vannak, hanem motor után kötött utánfútók, mint valami modern szekér. Bár a koncepció ugyanaz. Nekünk nem kellett egyik hiéna sem, ugyanis a hostelünk ígért ingyenes fuvart. A fuvarral telefonon lebeszéltük a találkát, majd bezsúfolódtunk a csomagokkal az érkező tuk-tukba. A sofőrünknek sajátos módszere volt annak a megállapítására, hogy van-e a tankban benzin: ha leállt a motor, akkor bizonyára nincs. Szerencsére nem kellett sokat tolni a kordét, mert igen sok a benzinkút, sőt minden sarkon árulnak benyát whiskys és kólás üvegekben.
A hostelünk maximálisan korrekt és gyönyörű. Érdekesség, hogy beltéren (pl. a recepción) csak mezítláb szabad maszkálni, illetve, hogy egy nyolc-kilencéves forma kislány szolgált ki minket vacsinál. Nála már csak az a hat-hét éves volt durvább aki a sörömet adta a buszozós kitérőnél. Azt hiszem itt sajnos még divat a gyerekmunka. Holnap Angkor Wat!!!

 

 ui: nem készült kép, mert örültem, hogy luk van a seggemen. Egyébként a thai táj nagyjából olyan, mintha az ember Pest Megyében autózna. Kambodzsában pedig már sötét volt.

 

Címkék: utazás Thaiföld Kambodzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://grindingmygears.blog.hu/api/trackback/id/tr416595681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.