What really grinds my gears

Kategóriák

Utolsó kommentek

  • zdyzs: @Akvyr: Elfogadom, hogy Neked nem tetszett Bangkok (nem Thaiföld, mert ott ha jól értem Ayutthayán... (2014.08.20. 15:09) Bangkok #2
  • Akvyr: @retrovírus: Tényleg nem jött át az iróia, mert szerintem szép fotók. Persze ez felveti a kérdést,... (2014.08.19. 15:08) Angkor
  • : Bocs, kicsit ironikusnak szántam, de nem ment át. Arra gondoltam, hogy nem valami tehetséges fotós... (2014.08.19. 15:00) Angkor
  • Akvyr: @zdyzs: Oké, akkor te abba a hárommillióba tartozol akinek tetszik Thaiföld, én pedig nem. Ennyi o... (2014.08.19. 14:59) Bangkok #2
  • zdyzs: @Akvyr: Annyira nem, hogy szerintem abszolút nincs igazad. Indonéziáról nem tudok nyilatkozni, de ... (2014.08.19. 14:47) Bangkok #2
  • Utolsó 20

Yangshuo

2014.08.04. - Akvyr Szólj hozzá!

Yang Shuo, csak úgy mint Gui Lin, a környező karsztvidék miatt híres. A mészkőhegyek ameddig a szem ellát mindenhol olyan formát vettek fel, amilyet csak a gyerekek rajzolnak. Amatőr szemmel abban különbözik a szintén cakkos Zhangjiajie-től, hogy itt nem meredek oszlopok, hanem elegánsan lekerekedő vagy csepp alakú huplik láthatóak, melyeket teljesen elborít a dús, zöld növényzet. Már túltettem magam azon, hogy oly sok mindent nem értek Kínában, de majd egyszer utána nézek miért jönnek létre ilyenek errefelé, és a világon miért csak itt.

 

Míg Guilinben érdekes látványt nyújtott a nagyváros és a púpok együttélése, addig ha igazán testközelben szeretnénk lenni a természettel, akkor Yang Shuo falut érdemes célba venni. A települést mi a Lijang folyón lecsorogva közelítettük meg. A cuccainkat busz hozta utánunk, mert azok nem fértek volna fel a négyszemélyes, néhány szál PVC csőből DSC_4428_eredmény.JPGkészült "bambusz tutaj"-nak füllentett tákolmányra. 


A víz jó meleg és tiszta volt, és az egész egyébként igazán relaxáló lett volna ha nem egy minimális kipufogódobbal pöfögő benzinmotor hajt minket, és a körülöttünk lévő tutajok tucatjait. Persze a tájat ez sem tudta elrontani, az igazán elképesztő volt és többször kikötöttünk út közben bámészkodni valami oldalágban vagy zátonyon, a kapitányunk pedig igen kemény munkát végzett, lökdöste el a teknőt a mólóktól, felugrott majd bambuszbottal rákormányzott amíg ki nem sodródtunk elég messzire és mélyre hogy a motorral navigáljon.

 

Két óra alatt értünk Xing Pingbe, ahol megtalálható az a turisták által frekventált pont, ahonnan (elméletileg) úgy fest a táj ahogyan azt a 20 yuanoson ábrázolták és pénzért lehet vele fotózkodni, de mi természetesen kicseleztük a rendszert. Magyarok, hej!

gsd.JPG

 

Xing Pingből busz Yangshuoba, hostel felkutatása, málha le majd irány felfedezni. Sajnos a hostelünk melletti hegyre valami rendkívüli biztonsági okból nem lehetett felmászni, szóval inkább a kikötőt, a hidakat, parkot és a város szélét jártuk körbe délután, mert azért ad egy erős karaktert a falunak is a sok hepe-hupa.

DSC_4605_eredmény.JPG

A nézelődést némiképp lassította a rekkenő hőség, én gyakorlatilag minden árusnál ledöntöttem fél liter vizet. Üdv Dél-Kínában. Ha víz nem volt, akkor bármilyen folyadék megfelelt. Így került többek között testem templomába fél liter licsi-lé, és egy pohár bambusz-lé is. Utóbbi egyébként igen látványos módon készül, már csak ezért megéri a 70 forintot: egy hatalmas préselőn átkínoznak egy marék bambuszt, ami bizarr zöld levet ereszt, ebbe 20140729_175351.jpgbelehajítanak pár jégkockát, és voilá. Ez a lé Andris szerint olyan ízű mint a dinnye héja, Gergő szerint szeder, szerintem meg valami eddig azonosítatlan háttér íz a multivitaminos üdítőkből. Nagyjából másfél-két méter bambuszból lesz két deci lötty, szóval a bambusz világpiaci ára nem lehet valami magas. Egyébként vacsorára is bambuszt ettünk bambusszal, ugyanis taoista vega étteremben vacsoráztunk, a menü 90%a tartalmazott bambuszt és tofut, és utóbbival mindenki hadilábon áll. Érdemes megemlíteni a bambusz alábbi, jól elkülöníthető felhasználásai módjait, amiket láttam: építőanyag, állványzat, tutaj, evező, kézműves turistavacakok,  túrafelszerelés, majmok elleni fegyver, vízvezetékcső, kaja, pandakaja. Ez egészült ki most a piával. Kíváncsi vagyok pálinkát lehet-e főzni belőle.


Yangshuo egyébként legalább annyira turistás, mint Guilin: van egy fő utcája, ahol nyugati kajákat is kapni (bajor népviseletbe öltözött szőke német hotdog árussal azt hiszem mindent elárul, kontrasztként Guilin előtt öt napig nem is láttunk fehér embert...) a többi része mondjuk elég dzsumbulyos, koszos, mindenki a bambuszhajók pakolásával és szervizelésével van elfoglalva, az egyik sikátorban pedig láttunk egy satnya skorpió szerű lényt. A helyiek egész jól nyomják az angolt, bár a kommunikáció kimerül abban, hogy öt percenként oda jön valaki, "hello bamboo?" felkitáltással mert bambusz raftingolni szeretne minket vinni.

 

Másnap már reggel érezhető volt, hogy a Nap nem fog kímélni, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy bicajra pattanjunk és két keréken járjuk körbe a vidéket, elsősorban a Yulong folyó mentén, ahol a hegyek talán még furcsábbak voltak, és sokkal nagyobb volt a csönd, mert a Yulongon tényleg csak igazi bambusz teknőkkel lehet közlekedni, melyek át tudnak vergődni az apró gátakon, melyek a víz szintjét biztosítják. Tulajdonképpen felkerekeztünk a folyó egyik oldalán, le a másikon, végcélunk a Hold-hegy volt, ami arról kapta a nevét, hogy egy félkör alakú lyuk van benne, ami a kínaiaknak hold, mert imádnak ilyen neveket adni. Az út első néhány órájában sokszor rendes út, és így forgalom sem volt, elég jól kettesben lehetett lenni az abszurd tájjal. Ez az az érzés ami elég kevésszer adatott meg eddig Kínában.

4_1.JPG

Valahol hiba csúszott a gépezetbe (vagy a térképbe) mert néhol tényleg nem volt út, csak terméskövekkel kirakott ösvény, ami olyan falvakba vezetett ahol nem túl sok turista fordulhat meg, leginkább talán egy sem, és ezért a "hello bamboo" emberek sem próbálkoztak, pedig addig ezt a mondatot az elmúlt 24 órában minden egyes kínai elmondta nekünk. Sajnos a Yulongot csak a hidaknál láttuk, ami talán nem is baj, mert ahogy az ember csatakosra izzadtan figyeli amint a tutajozók a színes kis napernyők alól boldogan fröcskölik egymást, az szinte már felháborító.

3_3.JPG

Andris ebédelt valami random útszéli helyen, aztán sajnos nem valami szerencsésen választottunk hazautat, mert egy órás szakaszon nonstop retteghettünk ahogy a szerpentinen mikor csap el vagy robban az arcunkba valami harminc éves teherautó ékszíja. A teherautóforgalom kizárólag a turizmusnak köszönhető: a folyón lecsorgó bambusz tutajokat viszik vissza ötösével-hatosával, sajnos egy ilyen szervízútra tévedtünk rá mi is.

Yangshuoba visszaérve letettük a bicajokat a kölcsönzőben, majd a hostel hűtött előterében mindenki eldőlt, mint a rohadt nád. Kicsit kifújtuk magunkat, majd málhát fel, és irány buszt fogni, ami elvisz a buszpályaudvarra, ahol buszt fogunk ami elvisz a guilini vonatpályaudvarra, ahol vonatot fogunk ami elvisz Shenzen-be. Na jó, utóbbira már meg voltak a jegyek, ami kivételesen nagy hibának bizonyult, ugyanis a yangshuoi Monkey Jane hostelben nagy betűkkel hirdették, hogy alvós buszok ugyanennyiért vittek volna minket helyből. Fene. Yangshuoban nem annyira találtuk meg a buszmegállót, amíg én kínai gyerekeknek adtam aláírásokat és közös fotót, addig a többieknek egy öregasszony azt állította, hogy a férje a buszsofőr, és 40-ért elvisz. De mi tudtuk,hogy a busz 1-be kerül. Aztán alkudozás közben a szeme sarkából meglátta, hogy jön a busz, és hirtelen nagyot engedett az árból, de így se nyerte el a tendert. Guilin-be másfél óra volt az út, ami pont elég, hogy valami borzasztó filmet levetítsenek ultra hangerővel, szóval nem haboztak, le is vetítették. Megvacsoráztunk majd még arra is volt időnk, hogy a Wada Girls hostelben lezuhanyozzunk és átöltözzünk a hard seat éjszaka előtt. Látszik, hogy turistás helyen járunk, mert most egy fiatal angol párral szemben ültem a vonaton, akik már 10 hónapja utaznak és még félúton sincsenek. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy mellettünk egy nő egy nagy vödör angolnát, egy másik pedig vödör műanyag ruhafogast szállított valahová. Nyilván ahová viszik, ott nincsen. Folyt köv!

Címkék: utazás Kína

Guilin

2014.08.01. - Akvyr 1 komment

Guilinnel mindenki találkozott már, aki egy kicsit körülnézett kínai éttermekben, ugyanis ez a térség virít a legtöbb falvédőn, szalvétán, sőt még a 20 yuanos bankó hátulján is. A legfőbb nevezetesség a várost körülvevő karszt vidék ameddig csak a szem ellát. A tervezettnél egy nappal előre haladtunk az utazás menetrendjében, ráadásul az előző napi rizsterasz-mászás teljes napos programmá növekedett, ezért úgy döntöttünk az ajándék napot Guilinben töltjük el.

Minthogy időnk, mint a tenger, reggel elgyalogoltunk a Li folyó partjáig, ahol az Elefánt szikla van, a környék nevezetes vízbe ormányt lógató karsztdombja, de ezt nem sikerült megnéznünk. Történt ugyanis, hogy valakinek itt is elsült az agya, hogy lehetne pénzért mutogatni, így a folyóparti úton komoly beruházással dézsákban annyi tuját, bambuszt és pálmát pakoltak ki, hogy semmit ne lehessen látni, csak ha borsos belépőt fizet az ember. Ez egyébként egész Guilinre elmondható, minden park, barlang, pagoda és Gellért-hegy méretű mászható bucka fizetős, 1-3000 forint közötti yuan, ami Kínában roppant drágának számít. A parkokban, amiket nem barikádoztak el, legalább a hidakon való átkelésért kell fizetni egy kicsit. De tényleg. Időnk ugyan, mint a tenger, de ezek a sunyi költségek nem fértek bele a büdzsébe, meg eleve nem asszisztálunk az ilyen rabláshoz, szóval körbe sétáltunk mindent ami ingyen is érdekes volt, majd meglátogattuk a legolcsóbban megmászható és egyben legmagasabb púpot, ami bőven megérte az árát:

DSC_4106_eredmény.JPG

A csúcsról egyébként stílusosan egy jó hosszú márvány csúszdán lehet távozni, ami annyira király ötlet, hogy már nekem is eszembe jutott előző nap amikor eltévedtünk a rizsteraszokon. 10 pénzért adnak kis csúszós köténykét és kesztyűt is.

A csusszanás után még körülnéztünk a parkban, majd hazafelé megvacsoráztunk, megnéztük a Nap és Hold Pagodákat éjszakai pompában, majd elindultunk valami éjszakai hangforrás irányába, egy koncert volt a parton, de jó drágán, szóval inkább megnéztük a Night Marketet helyette. Azon túl, hogy lavórokban várja a sorsát tucatnyi fajta kígyó - béka - teknős - tengerimalac, meg egyéb kommerszebb csirkék és nyulak, árultak még mindenféle turistamicsodákat is. Végignéztük a  kínálatot, és hát éreztünk is erős kísértést haszontalan tárgyak beszerzésére, de mindig sikerült felidézni az érzést, mikor az ember a vállára veszi a hátizsákot, szóval csak visszafogottan vásárolgattunk.

Nekem ugyan dél körül néhány dekával csökkent a csomagom, ugyanis az elmondottakon felül Guilin még arról vált emlékezetessé, hogy itt lopták el a huszonezres kézi fényképezőgépemet. Történt ugyanis, hogy egyszer csak észrevettem, hogy nincs nálam, percekkel előtte pedig üdítőket és valami furcsa gyümölcsöt vettem egy kisboltban, előtte pedig még használtam. Lehet, hogy fizetésnél letettem egy pillanatra, és valaki felkapta, vagy még ott van. Futás vissza, kamera sehol. Andris feldobja a témát, a boltos nő halál idegesen darálja kínaiul, hogy "nincs, nincs, itt nem volt, nem láttam!". Minden tele zárt szekrényekkel és fiókokkal, akárhova tehette. Mondtuk, hogy megnéznénk a biztonsági kamera felvételt, de nyilván egyik sem volt bekapcsolva. Kicsit féltünk rendőrt hívni, hiszen ez mégiscsak egy kommunista diktatúra, ki tudja, mit reagálnak, de a biztosító csak akkor fizet majd, ha van jegyzőkönyv. A sarkon láttunk egy tangapapucsos okostelefonozó rendőrt (minden sarkon vannak, ez is a közfoglalkoztatás része) aki kihívta nekünk az illetékeseket, két perc alatt meg is érkeztek villogó autóval és maximálisan korrektek voltak. Az egyik kamerával vett mindent, a másikkal Andris éles nyelvvizsga szituációt élt át. Ők is kifaggatták a nőt, megpróbálták beüzemelni a kamerát, aztán nem tudtak többet tenni mint adni egy (azt hiszem) ismeretlen tettes által elkövetett lopásról szóló jegyzőkönyvet. Hát ez van, azért nem vág földhöz, majd veszek egy újat ott, ahol ezeket eleve készítik, Shenzhenben, ezt meg bízom benne, hogy kifizeti a biztosító.

Összefoglalva tehát ugyan sok turista megfordul Guilinban, ez nem jelenti azt, hogy tényleg annyira szép lenne, viszont cserébe jó drága és az egy főre jutó kamera lopások száma is igen magas. Nekem nem fog a kedvenceim közé tartozni, bízom benne hogy a Yangshuo megmenti majd a környék becsületét.

8.JPG

Címkék: utazás Kína

Longsheng, rizsteraszok

2014.08.01. - Akvyr 1 komment

Az, hogy Longsheng térsége meredek hegyoldalakból áll csöppet sem zavarta a helyi yao kisebbséget, mikor kitalálták, hogy rizst fognak termeszteni. Az első probléma a hegyoldalban való rizstermesztéssel az, hogy a rizsnek vízben kell állnia, a víz viszont nem marad meg egy kupacban és hajlamos elfolyni a lejtő irányába. Ezt az ellentmondást úgy próbálták feloldani, hogy helyes kis teraszokat építettek, aminek pereme van, szóval benntartja a vizet, így a rizsa jól érzi magát. A meredekebb hegyoldalakban egy-egy terasz magassága eléri a két métert is, szélessége azonban csak néhány sor rizsnek elég. Azt hiszem elég jó lehetett a rizs világpiaci ára akkoriban, mert az egész hegységet átalakították ilyen lépcsőkké. A vízállásról a hegyi patakok, a teraszok közötti átfolyások, illetve a bambuszból kiépített cső és vízvezeték rendszer gondoskodik, hiszen a bambusz tényleg mindenre jó.

Első programunk Guilinben tehát ezen vidék, becsületes nevén a Sárkány Gerince névre elkeresztelt rizsterasz felkeresése volt. 8:30-kor indult a fuvarunk a hostel elől, busznyi méretű sziklaomlásokat kerülgetve két óra alatt kacskaringóztunk fel a Da Zhai faluig, majd kaptunk 5-6 órát garázdálkodni a rizstermesztés céljából hegyoldalakba vágott teraszokon.

Érkezés után, alulról nem volt valami látványos az egész, itt még inkább a helyi yao asszonyokon lehetett csodálkozni, akiknek földig erő hajuk  van, melyet a fejükre és homlokukra tekerve hordanak, olyan népviseletben, mintha egy discovery film forgatásról érkeztek volna.

 

Az ő fő profiljuk egyébként a cipekedés: hátukra kötött kosarakban cipelnek vizet, vásárfiát, turisták csomagjait, vagy amit éppen kell. Appropó, turisták. Na, azok itt nincsenek. Úgy tűnik a kínaiak számára nem elég menő program nézni, ahogy nő a rizsa, szóval csak elvétve látni egy-egy helyi földművest vagy kiránduló nyugati arcot. Hozzánk is csapódott egy san franciscoi lány, Amy, akinek jó térképe volt, és jó fej volt, szóval négyesben hódítottuk meg a környéket. Amint leküzd az ember 3-400 méter szintkülönbséget, azon túl, hogy önálló rizstáblát táplálhatna az izzadtságával, a látványtól biztosan eláll a lélegzete. A teraszok gyönyörűen körbe rajzolják a hegyek alakját, mint egy szintvonalas térkép.

2_1.jpg

Egy csúcs nem volt elég, szóval a teraszok oldalában elindultunk, hogy meghódítsunk még egyet. A közlekedés a teraszok között terméskövekkel kirakott ösvényen történik, ami nem a turisztikai hivatal utasítására készült, szóval nagyon egyenetlen, keskeny, és mivel gyakran keresztbe folyik a víz, ezért jó csúszós is tud lenni. Amikor egy szamárral kellett megosztanom a harminc centis padkát, akkor majdnem egy rizstáblában kötöttem ki. A második csúcsára menet áthaladtunk Than Tou falun, ahol Andris ebédelt, illetve itt csatlakozott hozzánk két angol lány is, akik pekingben tanítottak angolt a nyáron. A csúcsra érve gyakorlatilag azzal a lendülettel fordultunk is vissza, hogy elérjük a hazabuszt. Elég istenesen eltévedtünk, egy üldögélő földműves tippje alapján egy majdnem találomra kiválasztott, növényekkel benőtt ösvényen elindultunk a legközelebbi falu irányába, és úgy éreztem itt nagyon kevés ember szokott mászkálni, leginkább talán egy sem. Időközben pár percet pötyögött az eső is, ami jó csúszóssá tette a köveket, mellettünk meg a következő terasz vagy patakmeder néhol méterekkel lejjebb volt. Az előbukkanó faluról, az ösvényhez hasonlóan látszott, hogy nem sok turista látogatja, nem volt se étterem, se szálloda, a házak pedig kizárólag fából épültek, sehol egy ronda csempés betonbunker. Azt hiszem ebben az UNESCO világörökség programnak is nagy szerepe volt. Itt ráleltünk a megfelelő ösvényre, és még időben vissza- és hazaértünk (az otthon jelenleg ott van, ahol a málha). Összességében eddigi legbékésebb kínai óráinkat éltük át a rizsföldeken, pedig már épp kezdtem lemondani arról, hogy itt kettesben leszek egy világszámmal.

blogra1.JPG

Szerk: arra végig nem sikerült rájönnünk, hogy végülis hogyan terem a rizs. Húzkodtuk, nézegettük, cincáltuk de semmi olyan része nincs a növénynek, ami alkalmas lenne rizs növesztésére. A megfejtéseket e-mailben várom :p

Címkék: utazás Kína

Zhangjiajie & Wulingyuan

2014.08.01. - Akvyr 1 komment

5blog.JPGAki látta már az Avatart, az talán hallott arról is, hogy valahol belső Kínában van egy kimondhatatlan nevű hegység, mely Cameron számára az ihletet adta a repülő, növényekkel borított sziklákhoz. Talán még rá is keresett googleben, és arra gondolt, milyen jó lenne ezt egyszer megnézni. Nálam legalábbis valahogy így bontakozott ki a dolog. A terület nincsen rajta a backpackerek és külföldi turisták tipikus "must see" listáin, szóval minden lobbi erőmet be kellett vetnem a többieknél, hogy ha már Kínában utazgatunk, akkor ide is látogassunk el. Izgultam, hogy jó legyen az idő, ne szívjuk meg semmivel, ne legyen köd, pára, stb. mert az elrontja a látványt. Összefoglalva az itt töltött két napot: leírhatatlan élmény volt, a fényképek azonban sajnos közel sem adják vissza a látványt, hiába minden erőfeszítés, "sajnos" ezt látni kell.

A vonatunk hajnalban gördült be Zhangjiajie (ejtsd: Dzsen-dzsiá-dzsie) városába, ahonnan minibusz visz a nemzeti park melletti Wulingyuan (ejtsd: ahogy gondoltad) faluba. A minibusz szinte üresen indult el, aztán nagyon lassan mendegélt a városban, hogy összeszedjük azokat az embereket, akiknek séta közben az jutott eszébe, hogy Wulingyuanba kéne menni. Ezzel eltelt majdnem egy óra, aztán lehetett emberi tempóra is váltani.

Wulingyuanban fogtunk egy buszt ami elvitt a youth hostelbe, ahol ledobtuk a málhát, és a recepción megkaptuk a kiokosítást. Zhangjiajie Kína első nemzeti parkja volt, a mészkőhegyek itt egyedülálló módon a világon olyan formát vettek fel, amilyet csak a gyerekek rajzolnak. Több mint 3000 ilyen oszlop és csúcsoska található itt, közöttük 800 patak csörgedezik, és az egész 98%át erdő borítja, ugyanis számomra érthetetlen módon a fizika törvényei nem akadályozzák meg a fákat abban, hogy elborítsák a hegyeket. Igazából csak a teljesen függőleges és repedésmentes hegyoldalakon látszik a szikla, minden mást sűrű növényzet borít.

A nemzeti park négy jól elhatárolható egységből áll, mindegyik viszonylag eltérő élményt/látványt nyújt, darabja jó 3-5 órás séta, közöttük liftek, buszok és felvonók laza hálózata teremt kapcsolatot. Ezt úgy érdemes elképzelni, hogy mindenfelé vannak a csúcsocskák, és a közöttük lévő nagyobb hegyre érdemes felmászni (vagy felvonózni), ahonnan a csúcsokra látni, esetleg alulról, a közöttük kiépített útvonalon végigsétálva gyönyörködni. A recepciós srác elmondta, hogy ő mit sűrítene bele a két napba, mi pedig azonnal a parkhoz siettünk, hogy ezt meg is tudjuk valósítani. A borsos belépő hozadéka, hogy a belső buszhálózat ingyen használható, nem úgy a felvonók, azért újra a pénztárcába kell nyúlni. Szerencsére a „hegytető-szinten”, azaz a nagy hegyek tetején is üzemel buszhálózat, így az ember barangol egy szakaszon, aztán ha kedve szottyan, akkor átbuszozik a következőhöz. Mi első nap két „scenic area”-t szerettünk volna meglátogatni, az utóbbiról pedig lesétálva az utolsó, este 8-as busszal kikavarodni a parkból.

blog.JPGblogra1_1.JPG

 

A tervet nagyjából délután 4-ig követni tudtuk, ekkor éppen megérkeztünk a második scenic area-hoz, leesett az állam a gyönyörű látványtól, aztán pillanatok alatt vihar kerekedett, mi pedig két tucat sikítozó kínaival benyomakodtunk egy öt négyzetméteres kis fa pavilon alá. Délelőtt még milyen jól mulattunk a „lightning flash! careful lightning protection!!!” és a „Careful thunderbolt striking area!” táblákon, most már nem volt olyan vicces, mert hatalmasakat szóltak a közeli csúcsokba csapkodó villámok. Az egész eltartott vagy egy órán át, külön feldobta a hangulatot az a méteres kígyó ami a pavilon körül csúszkált, majd felkúszott a tetejére, és azt vártuk, hogy mikor mossa a nyakunkba az özönvíz. Amint csillapodott az eső, elindultunk a közeli buszállomásra, de félúton elállt, szóval az asztalra csaptunk, vettünk egy ponchót és elkezdtünk lesétálni mégis.

blogra2.PNGEkkor már egy lélek sem volt a hegyen, és kristály tiszta volt a levegő, szóval lélegzetelállító fotókat lehetett csinálni, de mivel semmi nem volt kitáblázva, sok volt az igen komoly vízátfolyás és a hömpölygő tömeg sem nyújtott iránymutatást, ezért ezzel a lendülettel el is tévedtünk, közben pedig elkezdett alkonyodni. Úgy döntöttünk inkább nem akartunk aznap a hegyen veszni, szóval inkább visszamegyünk a buszállomásra. Talán kibírható az élet úgy is, ha az ember nem sétált le a 4-es scenic spotról. Visszaértünk a csúcson lévő buszállomásra, de senki nem akart elvinni minket, és ennyi bután visszabámuló arcot ritkán lát az ember, mint amennyit fél óra alatt volt alkalmunk látni. Tulajdonképpen már nem volt kedvük elindulni, mert későre járt. Helyette elirányítottak minket a felvonóhoz, ami elvileg csak 17:00ig üzemel, de derekasan üzemben tartották, hogy a vihar miatt fennrekedt turistákat le tudja még pakolni a talajszintre. Két órát vártunk a sorban, mire alkonyatkor végre megindult az üvegkabinunk lefelé, és hát, ez is elképesztő látvány volt.

Sajnos ez a felvonózás nem olcsó mulatság, ezért nem fért volna bele a költségvetésbe másnap is megpróbálkozni ezzel a mutatvánnyal. Helyette úgy döntöttünk végig sétálunk egy folyó mentén a csúcsok között.

3_2.JPG

majom.JPGJó döntés volt, minden misztikus pára borított, a környéken majmok százai garázdálkodtak, akik ha nem éppen kaját tartó gyerekeket fosztottak ki, akkor a kis majmokat hurcolászták, vagy itt-ott csimpaszkodtak a turisták nagy örömére. Érdekes módon itt a turisták vizipuskákkal vannak felfegyverkezve, míg ugye az Emei Shanon a bambusz bot volt a menő. Az út végén az időnkbe belefért, hogy felmászunk (szokásos másfél óra betonlépcsőzés) Huangshi Village-be, ami az egyik huplin található falu, melyet nagy igyekezettel alakították kínai jellegű turistabazárrá, sok étteremmel és jáde-szobor árussal. A gagyibazárt otthagyva csodáltuk a kilátást, meg a vizesasszony pofátlanságát, aki továbbra is ránk volt tapadva, aztán mentünk egy nagy kört a hegycsúcs kiépített szakaszán. Ezzel a mozzanattal búcsút is vettünk Zhangjiajie-től, ugyanis késő délután már indult is a vonatunk vissza Changshába. Természetesen éjszakai hard seat, most kínai kislányok ültek velünk szemben, akik okostelóval minimum ötezer fényképet csináltak rólunk Andrissal. Jó volt. Még pálinkával is alig tudtam elaludni, legalább a hasamat rendbe tette egy kicsit. Fun fact: öt teljes napja nem láttam fehérembert.

Hajnalban értünk Changshába (ami amúgy elég király hely) és csak délután utaztunk tovább Guilinbe, ezért volt alkalmunk még egy kicsit várost nézni. A legkeményebb egészen biztosan az építés alatt álló kulturális negyed volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy adott egy hosszúkás alakú tó, körülötte mindent parkosítottak és elláttak modern képzőművészeti elemekkel, de az összes cserepes növény kirohadt, száz daru építi a felhőkarcolók tucatjait, ordít a Vangelis a szökőkút hangfalaiból, ember egy szál se, és egy tábla hirdeti „Globális kulturális központ”. Teljesen szürreális volt az egész. Ez Kína. 

DSC_3484_eredmény.JPG

Címkék: utazás Kína

Shaoshan és Mao

2014.07.28. - Akvyr Szólj hozzá!

Changsháról azon kívül, hogy király hely (lásd előző poszt), még azt érdemes tudni, hogy itt járt egyetemre Mao Ce-tung (angolul Mao Zedong, kínaiul 泽东), azaz a Nagy Vezető. Azért járt itt egyetemre, mert egy közeli kis faluban, Shaoshan-ban nőtt fel, jómódú paraszti körülmények között. Shaoshanban megtekinthető Felcsút jövője, ahol aranyozott Mao szobrok elé zarándokol hajlongani a Nép, és mi ezt roppant érdekes antropológiai jelenségnek tartottuk, szóval látni kellett. Igazából én nem rajongtam annyira az ötletért, mint amennyire végül élveztem a látogatást. Hajnalban málhát fel, busz a pályaudvarra, poggyászmegőrző, a napi egy darab vonat fél 7-kor indult, 3 órás út, bőrülések, légkondi nincs, millió kínai van. A shaoshani vonatállomásról minibuszok szállítják a különböző nevezetességekhez a látogatókat, ilyen nevezetesség például a Shao hegy, a gigantikus Mao szobor, a Mao múzeum, a Mao emlékközpont, a Mao relikvia park és Mao szülőháza. Ezeket nagyjából ebben a sorrendben, a hegy és a fizetős relikvia park kihagyásával végig jártuk, illetve inkább végigcsúsztuk a saját izzadtságunkon, mert közben szépen kisütött a nap, minek köszönhetően ömlött rólunk a víz.

1blog.JPGMao kemény csávó volt, gyakorlatilag a szarból épített várat, központi figuraként egy szétesett félgyarmati országban évtizedes japánellenes harcok után opportunista módon átvette a hatalmat, egyesített mindent, rendszert váltott, és felhúzott rá egy világbirodalmat. Keményvonalas kommunistaként csinált sok rosszat is, aminek néhány tízmillió extra halott lett az eredménye, de ez nem akadályozza meg a kínaiakat abban, hogy nagyon tiszteljék. Ahogy ők mondják Mao 70% jó, 30% rossz volt, summázva tehát elég pozitív figura az átlag kínai szemében. Még a minibuszban összebarátkoztunk egy cuki húszéves, egyetemista kínai párral, nevezetesen Sophie-val és Captain-nel (minden magára valamit is adó kínai választ magának egy „amerikai” nevet – ezek többnyire igen vicces, random szavak, pl Diamond, Grass, vagy éppen ugye Captain), és ők velünk tartottak egy hosszabb darabon. Üde társaság voltak, nagyon lelkesen magyaráztak és örültek, hogy gyakorolhatták egy kicsit az angolt. Aztán felvilágosult jog és mérnökhallgatóként simán lerogytak Mao szobra elé. Kultúrsokk!

 

 

A falu központjában a legtöbb épület réginek álcázott modern betonház, és mindegyikben étterem, szálloda vagy bazár van, esetleg ezek véletlenszerű kombinációja. Árulnak mindenfelé Maos vásárfiát, többek között életnagyságú bronz Mao szobrokat is, csak ez sajnos nem férne bele a csomagomba, illetve kicsit úgy vagyok vele mint a zsiráffal: tetszik-tetszik, de azért otthonra nem kéne. Azért egy húszcentiset vettem. :D Érdekesség, hogy három nap után először láttunk külföldit, de nem fehér embert, hanem egy indiai turistát Mao egykori parasztháza és egy rizstábla között.

3_1.JPG

6blog.JPGMiután mindent láttunk, a fél ötös vonat indulásáig még behúzódtunk valamiféle földalatti supermarketbe, ahol volt légkondi és sör, kint ugyanis tényleg meg lehetett halni a melegtől. Itt gyarapodott a „legértelmetlenebb kínai munkák” gyűjtemény (a teljes listát a végén közlöm majd), a fiatal úriember feladata az volt, hogy a bejáratnál segítsen a vevőknek áthaladni a forgóajtón. Bónusz 100 pont az aranyozott Mao mellszoborért.

Ahogy visszaértünk Changshába és felnyaláboltuk a csomagokat, már ment is a vonatunk a következő bázisra. Az éjszakai vonatot Zhengjiajie-be nem részletezném, azt hiszem elég annyi, hogy velem szemben egy 80 éves kínai néni ült, aki folyamatosan kínaiul zsémbelt, szúrós szemmel nézett, és az összes cuccát a 20x40 centis, 6 ember számára kijelölt étkező (és alvó) asztalkán tartotta, a poggyásztartó helyett. Utólag is csókoltatom.

Címkék: utazás Kína

Changsha király hely

2014.07.27. - Akvyr Szólj hozzá!

Kissé tehát viharverten, kora délelőtt érkeztünk Csangsába, ahol a vonatból kikecmeregve úgy ért minket a kinti 37 fok mint egy fejberúgás. Hogy megkíméljük magunkat a további hard seat élményektől, gondoltuk jó előre megveszünk minden vonatjegyet. Sorbanállás közben odajött hozzám egy kínai bácsi, aki a világ dolgait akarta megvitatni velem. Egy idő után látta, hogy nem megy, ezért gondolta nagyobb hangerőn megértem. Végül megtetszett neki, hogy szőrös a karom, megtapogatta, meghúzkodta, aztán kezet fogott és elment. Egyébként az összes vonatra elfogyott a sleeper (10 napra előre is), mindenhova hard seaten megyünk, de így legalább tényleg budget az utazás, és legalább nem álló helyek :)

névtelen.JPGA hostelben leraktuk a málhát, majd irány Changsha város, amiről annyit tudtunk amennyit a Lonely Planet China közölt velünk. Ezen felül tudtuk, hogy akkor adták át az új metróvonalat amikor nálunk a 4-est, csak itt ez egy évvel megelőzte és nem tízzel meghaladta a tervezett átadás időpontját. Megebédeltünk egy LP ajánlotta étteremben, ahová magunktól sosem mentünk volna be, mert túl puccos, de valójában nagyon jó hely volt, tizenkét töltött gombóc (dumpling) 350 forint, és a többi kaja is baráti árban volt. A tesóm kedvéért most nem osztok meg ínycsiklandozó képeket, helyette érdekességként itt egy fotó a kaja közben zajló zenés-táncos-eskümondós-motivációs műszakváltásról, aminek tanúi voltunk.

Changsha (a Lonely Planet szerint...) híres a park-kultúrájáról, illetve az éjszakai életről, ezért úgy döntöttünk ezek valamilyen kombinációjára lennénk kíváncsiak. Mire a Tianxi parkba értünk már esteledni kezdett, tehát a kínában mindenhol megszokott módon aktivizálták magukat az öregek, nem múlt el úgy öt perc, hogy az ember ne lásson valahol táncoló, tornázó időseket, egyszerűen zseniális amit csinálnak, Európa megirigyelhetné.

6.JPG

A nagy melegre való tekintettel elhatároztuk, hogy ledöntünk egy hideg sört. Ebben a város vendéglátóipari egységei nem voltak partnerek, és vagy nem tartottak sört, vagy nem hideget, vagy pofátlan árat kértek a legkommerszebb sörért is. Utóbbi az éjszakai bárjairól híres negyedben történt, ahol minden volt, csak élet nem, ezért a 30, neonfénnyel kivilágított karaoke bár összes alkalmazottja egymást túllicitálva hármunkat akarta megvendégelni, hátha a külföldiek becsábítanak valami életet az üres kis asztalaik köré. Ingyen sört egyik sem akart adni, a vonyító karaoke-t pedig nem vagyunk hajlandóak elviselni ilyen drágán, így tovább mentünk, és kilyukadtunk valami nagyon szocreál, régi építésű gettóban, az a fajta ahol a garázsokban 10 ágy van és sütik a patkányt a bejárat előtt mialatt félmeztelenül kártyáznak. Kínában először hagyta el a számat az a kifejezés is, hogy „na, ide biztos nem megyek be!”. Innen hirtelen váltással kikeveredtünk egy Váci utca szerű vásárlóutcára, ahol vettünk mekis zöldteás fagyit (egyébként Kínában nem létezik fagylaltárus, csak a gyorséttermekben kapható – még keresem az okát) és sört, amit a folyóparton meg is ittunk. Itt természetesen ment a tánc és a karaoke… nagyon irigylem a Kínaiak közterekhez fűződő viszonyát. Changsha pedig egy király hely.

Címkék: utazás Kína

Pandás cukiság és vonatozás

2014.07.26. - Akvyr 1 komment

Kínaiul az 'állat' szó annyit tesz "mozgó dolog", és ez nagyjából kifejezi a kínaiak állatokhoz fűződő viszonyát. "Mozgó dolgok" (élő teknősök, halak) vannak a kulcstartóként árult kis kapszulákban, illetve mozognak még dolgok az éttermek bejáratánál a lavórban, amíg valaki meg nem rendeli őket vacsorára. Meg kell azonban nyugtatnom mindenkit: a pandák még itt is biztonságban vannak! Erről saját szememmel győződtem meg a Chengdu melletti Giant Panda Breeding Research Base látogatása során. A WWF és a fekete-fehér állatok brand-managementje (gondoljunk csak az alábbi állat-sztárokra: kardszárnyú delfin, a dalmata, a zebra vagy éppen a pingvin) jó munkát végzett. Az első pandák akiket láttunk a fajtájuk díszpéldányai voltak, éppen nem ettek, tehát a sarokban aludtak. A pandák gyakorlatilag csak ezt a kettő dolgot csinálják, és van egy kis problémájuk a szexxel is, ezért is állnak a kihalás szélén (vadonban össz 1500-2000 példány) és ezért van szükség Breeding központra is, ahol a nőstényeket altatás közben meglátogatja a fehér köpenyes, gumikesztyűs "bika", majd roppantul meglepődnek mikor világra jön a kis panda, mert nem tudnak az előzményekről. Viszont ennek a szexuális életnek az az eredménye, hogy vannak bukfencező kis pandák, illetve inkubatorban fekvő rózsaszín kis mazsolák is, amiktől el lehet olvadni, mert rém aranyosak.

3.JPG

A pandákról még annyit érdemes tudni, hogy réges-régen ragadozók voltak, de a környezetváltozás étrend váltásra kényszerítette őket, és hardcore vegák lettek: csak néhány fajta bambusz levelét hajlandóak megenni. A testük azonban nem igazán alkalmazkodott ehhez az étrendhez, bár kifejlődött egy hatodik ujj a levelek megragadására, de gyomruk mindössze a bambusz 2%át tudja hasznosítani, ezert alig van erejük megmoccanni. Ragadozó-tépő fogakkal a kis levelek fogyasztása is igen nagy kihívás, a szájuk szélére gyűjtik az ágról a leveleket, majd ha egy rágható köteg összegyűlt, akkor harapnak belőle. Szerintem ez a rituálé legalább annyi energia, mint amennyit aztán a bambusz megemésztése ad, tehát kérdés, hogy van-e egy ilyen állatnak létjogosultsága, és hogy miert nem etetik őket valami táplálóbbal, elvégre régen húson éltek.

panda blogra.JPGMi nyitásra értünk a panda központba, ezért tömeg még nem volt, viszont éppen kezdetét vette az etetés, amikor is kiterelik a pandákat a kifutóra és egy kamionnyi bambuszt szórnak eléjük. Ilyenkor még a nagyok is viszonylag aktívak, eszegetnek, mászkálnak, a kisebbek pedig még jóllakottan verekednek és játszanak is egy keveset, meg leesnek a lépcsőn, a közönség pedig minden mozdulatukat nagy felüdüléssel követi. Mentünk egy kört, én a WWFes pólóban pózoltam kicsit, aztán fél 10 körül már alig lehetett látni pandát, a páratartalom és a tömeg viszont cserébe az egekbe szökött, szóval az tuti, hogy ide korán érdemes érkezni, és jól sikerült az időzítésünk.

Egyébként vannak a parkban vörös pandák is, akiket igazságtalanul kihagynak mindenből, ezért csak egy félreeső sarokban majszolhatják a sárgadinnyét. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezek az állatkák csöppet sem hasonlítanak a klasszik pandákra, inkább amolyan cuki vörös mosómedvék, akiknek felvitte az isten a dolgát azzal, hogy szinte minden nyelvben pandának nevezték el őket (kínaiul is "kis panda"). Ha mondjuk az lenne a nevük, hogy Vörös Borz, akkor nemhogy a Giant Panda Breeding Research Base, de még a Budakeszi Vadaspark sem biztos, hogy helyet szorítana neki a sarokban.

A párás szemű pandanézegetés után visszavittek a városba, bár a minibusz sofőrje párszor eltévedt, de még így is volt idő megebédelni az indulás előtt.

 

A szakirodalom állította, hogy Csengdu Kína legélhetőbb nagyvárosai közt van, mi sajnos csak nagyon keveset láttunk belőle a különböző csúszások és késések miatt. Bár ez is sokmilliós település, több metróvonallal, mi inkabb csak a folyópartra sétáltunk le, esténként sörrel a kézben ellenőrizni, hogy ugyan megvan-e még. Az eddigi kínai városokhoz képest sok itt a park, van egyfajta teaház-kultúra, és persze szecsuáni ételek. Majdnem megoldottuk magunknak az ittmaradást, ugyanis első nekifutásra rossz vonat pályaudvarra mentünk (a délibe, ami most épül, még át sem adták) de ez még időben kiderült, szóval kezdetét vehette a 17 órás hard seat (negyed osztály) vonatozás Csangshába.

Ez roppant élvezetes lehet annak aki szereti ha a discovery channel szereplőjének kinézö krumplizsákos kínai parasztok bámulják és szólongatják órákon át. Bede Marci írt hiánypótló posztot a témában ( http://kk.blog.hu/2007/12/11/vonat_2 ), ezt érdemes elolvasni. Annyival egesziteném ki, hogy egy ilyen vonaton tényleg semmi kényelmes nincsen, cserébe olcsó, pontos és semmi alternatívája nem létezik, ha Kínában akarsz utazni.

7.jpgAz utasok egy része elég ritkán lát fehér embert, ezért nekik roppant szórakoztató, hogy mi ott velük zötyögünk, szeretnek odasündörögni és bámulni, lopva kukucskálni, szólongatni, folyamatosan forró vízzel töltögetni az obskúrus tealeveles bödönjüket, és mindenféle lehetetlen pózban aludni. Sokaknak éjszakára sem jut ülőhely, ezért ők kifejlesztették az állva alvás képességét, az élelmesebbek a mosdókagylóban és a wc-ben szenderegnek, illetve láttam egy nőt aki guggolva aludt, ölében szintén alvó, lógó fejű gyerekével. A szomszéd ülés alá is beférkőzött egy szakállas bácsi. Szóval kemény. Közben megy a gagyibazár, az összes kalauz övet, zenélő pörgettyűt, sorsjegyet akar eladni, és termékbemutatókat tartanak, valaki a laptopon futó filmmel és bömbölő hangszórókkal jár körbe, mert azt szeretné ha kibérelnék tőle. Túléltük, folyt köv!

Címkék: utazás Kína

Leshan

2014.07.22. - Akvyr 1 komment

Az Emei Shan meghódítása után környékbeli látványosság még Dafo, a világ legnagyobb Buddhája, aki a maga 71 méterével Leshan város határában a folyóparton üldögél 1300 éve.

Maga a Buddha projekt azért kezdődött, mert itt jól látható módon összefolyik két folyó (más a színük is, elég furcsán keverednek), és az örvények rendre elnyelték a kis csónakokat és tutajokat. A helyiek megoldáskeresése kimerült abban, hogy kifaragták Dafo-t, és remélték, hogy majd ő jól megvédi őket az örvényektől. A poén az egészben az, hogy működött, mert a kitermelt hegynyi anyagot a folyóba szórták, ami feltöltötte a veszélyes szakaszt, és csillapodtak az örvények. Felmerül a kérdés, hogy lehetett-e közöttük egy lángelme, aki rájött, hogy csak vallási köntösbe bújva tudja rávenni a helyieket a melóra, vagy csak simán szerencséjük volt, mindenesetre Dafo megszületett és méltóságteljesen üldögél, mi pedig meglátogattuk.

fej.JPGMíg elértük Őkegyelmét, megtekinthettük pár kisebb kollégáját s hegyen, barlangokban illetve a környező sziklákba faragva. Hatalmas volt a tömeg és a páratartalom, és amikor a szobor feje búbjánál előbukkantunk, akkor egyértelművé vált, hogy nem fogunk tudni mellette lemászni a hegyoldalba kacskaringósan kiépített lépcsőkön, ugyanis egy tábla hirdette, hogy a sor átlagosan 3.5 órás, és ezt mi még konzervatív becslésnek tartottuk, mert egyáltalán nem haladt semmi semerre. Kicsit fotózkodtunk a fülénél növekedő bokrokkal, majd tanácstalankodtunk egy sort, a pillanatnyi gyengeséget kihasználva kínai gyerekek egész serege akart velünk fotózkodni. Ez egy ideig vicces, aztán kezd kellemetlen lenni, mert én is látogató vagyok, nem pedig látványosság. Jött a B-terv, hogy a folyón cikázó hajók egyikéről nézzük meg Őkegyelmét. Így is tettünk, 30 perces hajóút 70 yüan (kb. 2000 ft), és szerintem sokkal jobban látszódott innen, mint a busznyi méretű ujjak tövéből.

egesz.PNG

Délutánra azt terveztük, hogy visszamegyünk Csengduba, és a másnap délutáni Changsha-ba tartó vonatig itt is megnézünk ezt-azt. A buszpályaudvaron nem így gondolták, és közölték, hogy „most nem lehet menni” Csengduba, és nem értették, hogy ezen mit nem értünk. Azt a tippet kaptuk, hogy nézzünk át egy másik buszpályaudvarra, taxi sehol, a helyi buszok pedig nagyon viccesek egyébként, gyakorlatilag egy kerekekkel felszerelt guruló dobozok, amibe műanyag székeket szereltek, és legfeljebb sejted, hogy jó irányba megy-e…persze mit is vár az ember 35 forintért. A másik pályaudvaron öt busznyi, folyamatosan újratermelődő, izzadó kínaival kellett megküzdeni a negyed óránként érkező járatért. Ez a fajta busz az elit, légkondis kategóriát képviseli, amin álló ember nem tartózkodhat, ülő pedig elfér kb. 25. Annál, hogy 300 kínai verekedik az utolsó előtti buszért, már csak az döbbenetesebb, hogy végül nekünk is sikerült feljutni. Ezt megkoronáztuk egy hideg sörrel és valami tésztás-leveses vacsival a chengdui hostel mellett, ennél több már nem fért bele. Folyt köv!

Címkék: utazás Kína

Emei Shan

2014.07.20. - Akvyr Szólj hozzá!

Főhadiszállásunk három napig Emeishan város volt, legfőbb nevezetessége Emei Shan szent hegy, tele buddhista kolostorokkal, majmokkal és bambuszokkal.

1kicsi.JPGA szállodánk 500 méter magasan volt, a csúcs pedig 3077 méter. Sokan több napos zarándokúttal, kolostorokban megpihenve jutnak fel a szent Arany Csúcsra, azonban nekünk időhiány miatt meg sem fordult a fejünkben, hogy az aljától felgyalogoljunk. Első nap ebédidőben érkeztünk meg, ezért egy komolyabb mászás biztosan nem fért volna bele, csak a hegy lábánál elhelyezkedő kolostorokat és szentélyeket jártuk körbe. Ezek szokásos elrendezésűek, kivéve, hogy egy hegyoldalba épültek, ezért a különböző pavilonok és tornyok között meredek lépcsősor vezet. Sok az aranyozott buddha, meg mindenféle buddhista jelkép, bár szerzetest csak elvétve látni, és a füstölőket is inkább csak a turisták gyújtogatják, hogy egy kicsit átvegyék a hely szellemiségét, meg ne csak bámuljanak ki a fejükből.

Egyébként a hegy alsó részének elég bazári jellege van, mindenki az itt sétálgatókon szeretne meggazdagodni, ezért gyökereket, gombákat, műanyag gagyikat, jóslást, uborkát (!), paradicsomot (!!) és bambuszbotokat árulnak. A bambuszbot-biznisz elég jól megy, minden második embernél van, két yüan (70 ft) darabja, mondjuk elszórva is látni őket, illetve ezrével nőnek a bambuszok karnyújtásnyira az erdőben, szóval nem lehet túl nagy a kitermelés önköltségi ára. Sokan egyébként nem is támasznak, hanem a majmok elleni védekező fegyver gyanánt hordják maguknál. Emei Shan híres vámszedői ugyanis a majmok. Mi első nap egy rossz kanyar miatt elkerültük a majmokkal borított erdőrészt, ezért csak távolabbról hallottuk őket, de másnap a csúcs felé baktatva láttunk legalább húszat, ahogy a kínai turistákat abajgatják és vica versa. Nagyon látványos, ahogy a ködből előbukkanva a fákon és lógó izéken pörögnek, de egyébként csöppet sem aranyos vagy romantikus ahogy gépiesen támadják le a kajával rendelkező turistákat. Fotó erejéig azért én is megkínáltam egy kisebb jószágot, mert mégis.

2kicsi.JPGMint írtam, a csúcs elérése több napos zarándokút, ezért mi másnap ameddig tudtunk, rövidítettünk. A busz nagy nehezen felkapaszkodik valameddig a szerpentinen, aztán nincs mese, menni kell, illetve egy rövid szakaszon jó borsos áron lehet felvonózni is. Ahogy az Kínában megszokott, itt is ki van építve minden lépcsőkkel (legalábbis egy húsz kilométeres szakaszon) viszont ami engem meglepetésként ért, hogy fizetni kellett egy hegyért (tehát a kínaiak a majmok mellett a hegy szintén legendás vámszedői), de cserébe nagy rend és tisztaság van. Az Arany hegycsúcsra (Golden Summit) érve hirtelen eloszlott az addig mindent átható, látótávolságot öt méterre limitáló köd, és leesett az állunk a hatalmas, csillogó arany tízméteres elefántokból és összenőtt buddhákból álló szobor látványától a csúcson. Nem tudom, hogy ez mit jelképez, de a Buddhizmusban járatosaknak ez biztosan nagyon izgalmas. A szobor mellett van az Arany templom, amit állítólag nem rég építettek, és az „igazi” régi aranytemplom most fehérre festett szuvenír boltként tengődik a sarokban. Ez teljesen beleillik az eddigi kínai tapasztalataim közé, mert mindent szeretnek lebontani és újraépíteni, kibővíteni, és nem is értik nekünk mi ezzel a problémánk. Ilyen a kínai néplélek, ha valami új és nagyobb, akkor jöhet, hiába van műanyagból vagy éppen alumíniumból. Egyébként éppen alapozzák a harmadik épület helyét is a hegytetőn, gondolom oda is valami tradicionális buddhista dolog készül. Öt perccel az érkezésünk után egyébként a csúcson is mindent beborított a szitáló, sűrű köd (vagy felhő?), tulajdonképpen szerencsénk volt, hogy nem később érkeztünk, mert utána órákig nem lehetett semmit látni. A legendás kilátásból sajnos nekünk ezért nem sok jutott, sikertelenül meresztgettük a szemünket a tejfehér felhőkbe, melyek rendületlenül úsztak felfelé hegy túloldalán. Egy szomszédos csúcsot (A 3099 méteren fekvő Wanfo Si-t, a Tízezer Buddha Templomát) pillanatokra el lehetett kapni, de ez sovány vigasz volt. Egyébként ide át lehet fogaskerekűzni, amit elvileg ökológiai okokkal magyaráznak: a kiépített 20 km lépcsősor, 3 felvonó, hegy kétharmadáig autóút, stb. nem gáz, de a turisták ne sétálhassanak a hegygerincen további 1 kilométert, mert az borzalmas kárt okoz, helyette vonatozzanak ugyanitt pénzért. Egyébként ha ide egyszer visszajövök, akkor az biztosan nem nyáron lesz, mert állítólag melegben mindig csak a baj van a felhőkkel. Szintén nagy élmény lenne egy buddhista kolostorban aludni, és megnézni a napfelkeltét mielőtt az első turisták reggel nyolc körül megérkeznek. Érdekes statisztika: a két nap alatt a hegyen összesen három fehérembert láttam.

5jpg.JPG

Haraptunk valamit, aztán megkezdtük a lépcsőzést lefelé. A lépcsők csúsztak a ködös nyálkától, ráadásul az EU szabványok helyett a hegyoldalt követték, ezért elég fárasztó volt rajtuk haladni. Meg is beszéltük, hogy elég volt mára, nem kalandozunk el semerre a hegyen, hanem szépen lemegyünk busszal. Lefelé a sofőrt a szerpentinen nem korlátozta a busz gyenge motorja, ezért mindent meg is tett, hogy a lehető legtöbb embernek kelljen hánynia, de végül nem járt sikerrel. A gyomrunkat inkább a szecsuáni kaja kezdte ki, de az is igaz, hogy ilyen finomakat nem ettünk Shanghai környékén. Folyt köv!

 

Címkék: utazás Kína

Nanjing + úton

2014.07.17. - Akvyr Szólj hozzá!

Kína telis-tele van olyan 8-10 milliós városokkal, amiről soha nem hallottál még. Nanjing - azt hiszem - ebben a kategóriába sorolható. Legfőbb nevezetessége, hogy Andris itt tanul két éve, illetve hogy hamarosan itt rendezik a diákolimpiát, ezért gőzerővel épül-szépül. Csak hogy a méreteket érzékeltessem, többek között készülőben van a meglévőek mellé még nyolc metróvonal. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy Kína tényleg egy igazi nagyhatalom.

Nanjingban reggel sokkal nagyobb tömeg volt, mint amit 3 nap alatt Sanghajban tapasztaltam, de a hátunkon lévő óriási hátizsákok a tömegben védekező és támadó fegyverként is egyaránt használhatóak, márpedig itt az erősebb kutya elv érvényesül.

nanjking.JPGA városban kerek egy napot töltöttünk el, ezért elég szoros menetrenddel mentünk végig a legfőbb nevezetességeken, mint például az 1937-es kegyetlen nanjingi japán mészárlásnak (holokauszt-múzeum retorikájával) emléket állító komplexum, az egyetemi campus, illetve a parkok, városfal és tó, mely mellől elképesztően szép a város felhőkarcolókkal tartkított panorámája.

Eddig egyébként az a tapasztalatom, hogy Kínába csak enni is érdemes eljönni, hatalmas az étterem és ételkínálat, mindig alig várom a következő (párszáz forintos) étkezést. Jellemzően azt csináljuk, hogy rendelünk 4-5 kaját és mindegyik „közös”, így több mindent ki lehet próbálni. Szerintem így öt nap alatt nem ettem még kétszer ugyanolyat. Otthon van „kínai étterem”, itt pedig ezen belül ezerféle dologra specializálódott éttermek, utcai árusok, kifőzdék teljes palettája különböző ízekkel és kínálattal. Az otthoni főttkukorica-árus mintájára egy-egy kis árus csak egyféle dologra specializálódik, de az nagyon üt. Az érdekesség kedvéért Nanjingban koreai, földön ülős kajáldában ebédeltünk, és ez is megint egy teljesen új ízvilágot hozott, korábban nem hittem volna hogy a disznóhúsos-tintahalas egytálételnek van létjogosultsága, de mégis egy élmény volt.

Ezt a posztot már a Nanjingból Chengduba tartó vonatról írom. Nagyon tartottam a kínai vonatoktól, ehhez képest ilyen kényelmes kocsiban még soha nem utaztam, tévével, légkondival suhanunk 300-al a szecsuáni tájon. Egy kínai fizikatanár és egy jogász van még a kabinunkban, illetve a fia aki okostelóról japán animét néz. Fülhallgató nélkül, jó hangosan. Épp megkajáltuk a klasszik kínai Fangbienbien instant levest, amit a kínaiak is egész nap tolnak, és olyan csípős, hogy már észre sem venni, hogy tulajdonképpen nincs íze.

mix_1.JPGasdfolyo_1.JPG

A táj nagyon változatos, néha igazán mesebeliek a színek, a tavirózsa-farmok, rizsföldek, parcellázott tógazdálkodások, kis falvakkal teli völgyek, tujaerdők, hatalmas zöld hegyek felhősapkával, néha pedig hatalmas zöld hegyek oldalába ékelt 50 emeletes lakóházak és felüljárók alkotnak szmogos szürke ragyákat. Ha ezeken át is halad a vonat, akkor látni milyenek most a legszegényebb népréteg lakhatási viszonyai. Minden kis településen épül legalább néhány tucat ilyen 30-50 emeletes lélektelen betonteknő. Régi kínai épület, meg bambusz-puszi-muszi ház sehol NINCS. Érdekes módon Csunking, ahová azért nem mentünk mert csúnya és szmogos, így vonatról úgy ragyogott a folyó mentén a felhőkarcolóival, kínai erdővel körbevéve mint valami sci-fi űrkikötő. Az infrastruktúra (utak, vasút) elhelyezése egyébként egész környezetbarát módon sikerült, többek között megtanultak alagutat fúrni is, ezért sajnos a kilátás elég darabos. Ide szuper lenne visszajönni egyszer túrázni, a táj java része teljesen érintetlennek tűnik.

Szecsuánban Chengdu, Leshan, Emei Shan a célpontunk. Shan kínaiul hegyet jelent, tehát sejthető mi vár ránk és a combizmainkra. Szecsuán számomra az egyik legizgalmasabbnak ígérkező része Kínának, azonban a fél Európa méretű területet a Himalája csúcsaitól a bambuszerdőkig csak hónapok alatt lehetne bejárni, nekünk pedig egy hét adatott meg, bízom benne, hogy jól szelektáltunk!

 

Szerk: mégsem Csunking volt az űrkikötő, hanem valami más. Csunking tényleg elég csúnya, klasszik szürke ragya, ilyen:

csunking_1.JPG

Címkék: utazás Kína

Shanghai

2014.07.16. - Akvyr Szólj hozzá!

Shanghai. 23 millió lakosával a dobogós a világranglistán. A nyugati világ találta fel, ma a keleti világ egyik központja, sőt talán már a Párizs-London-New York-Tokió-Hongkong gyémánttengelyre is felkerült, tele celebbel, luxuskocsival, iszonyatos rongyrázással, 100 emelettel lejjebb pedig gettós kiskocsis árusokkal. Állt itt korábban pár halászfalu, de a fejlődés csak a brit ópiumkereskedelemmel indult be, majd Szingapúrhoz és Hongkonghoz hasonló feslett, bunyós matrózélet, szerencsejáték, milliomos kereskedők és éhező koldusok olvasztótégelyévé vált, emelkedtek a felhőkarcolók, folyt a pezsgő. Ugyan Mao és a mérges kínai parasztsereg véget vetett egy időre a mulatságnak, de Kína nyitásával magára talált a város és visszaköltözött ide a pénz.

Engem is Shanghaiban tett le a repülő, a légitársaság-csere miatt a tervezettél 1 órával később, de Reni elveszett, szóval leültem egy kicsit a váróban, ahol abban a pillanatban nyújtott egy sört egy korombeli kínai srác, persze ez elég meglepő volt ahhoz, hogy elfogadjam, aztán beszédbe is elegyedtünk, egész jól törte az angolt, bár ahhoz képest, hogy tanult egy évet Dániában, annyira azért mégsem. Reni is megérkezett, és Shanghai egyik büszkeségével, a mágneses vasúttal (Maglev) robbantunk be a városba. Önmagában elég értelmetlen hogy egy vasút 30 kilométeres szakaszon négyszázzal repeszt, és kábé három percig tart az út, de hát rongyrázás. Első nagy meglepetésem, hogy sehol nem volt tömeg, se metrókon, se utcákon, se az utakon. Reni igazi sanghaji gyerek már, 1 éve lakik itt, szóval bennfentes útvonalon kavarodtunk a kolihoz, érintve pár 30 emeletes épület tetejét, az egyiken a korábban vásárolt, igazi alja, illegális, sikátorban vett, kiskocsis streetfood-kaját is megettük, hogy túlessek a tűzkeresztségen, meg rádöbbenjek milyen tehetségtelen vagyok pálcikával. Legurult pár sör is, aztán becuccoltam az ingyen szobába és vártuk Gergő érkezését, de a gépe órákat késett Xi’anból, Andris reggel jött meg Nanjingból, így teljes lett a csapat.

4.JPG

Teljes napos városnézés következett, érintettünk Hudec László magyar építész híres épületeitől (Park Hotel, Grand Cinema, stb.) kezdve mindenféle furcsa képződményt, ezer felhőharcolót, kínai stílusú negyedeket, sikátorokat, és persze a Pudong-ot, ami minden képeslapon és mágnesen ott díszeleg. Itt vannak a „százas” felhőkarcolók, különböző színben és alakban, például a nagyon ikonikus és ronda Oriental Pearl TV Tower, a még varázspaszulyként még épülő csavart, 120. emeletnél tartó csoda, illletve a sörnyitó alakú World Financial Center, aminek a 100. emeleti kilátójában mi is jártunk. Ugyan ez a világ legmagasabb kilátója, amilyen hülye vagyok, öreg demens koromra biztos csak annyi fog megmaradni, hogy a kínaiak összetapicskolták az üveget, ezért pacás volt, és hogy fenékmosós volt az ultramodern WC a századikon. :)

9jp.JPG

Másnap reggel rákezdett az eső, ezért mi a Shanghai Science and Technology múzeumban kezdtünk, ami a Természettudományi és a Csodák Palotája keveréke, ultra gagyi kivitelezésben. Elég sok ilyen Technology múzeumban jártam Európában, de mindegyik mérföldekkel színvonalasabb volt. Szerencsére ebédidőre elállt az eső, ezért folytattuk a barangolást, Buddhista templomban füstölőzés, Petőfi szobor, imádnivaló kínai utcácskák, kínai katolikus templom, szerelmesek utcája még több kínai Petőfi verssel, stb stb. Meghatározott időpontban ezrek mennek edzeni a focipálya köré, táncolnak, körbe-körbe sétálnak, tök jó buli. Este nagy kajálás és koreai kocsmában sörözés lett a program. Apropó, kaja. Elképesztően más a kínai kaja, mint az otthoni, viszont egyelőre megunhatatlan, és a gyomrom sem rendetlenkedett, szóval ezen a fronton is minden frankó.

Shanghai szuper első állomás és játszótér volt, zseniálisan sokarcú város, vagy inkább „terepasztal” a Kínai fejlődés számára. Nagyon sokat dobott a városnézésen, hogy Reni helyi nagymester, Andrissal jól tudnak kínaiul, szóval a kommunikáció is tudott működni. Kultúrsokkok fél óránként értek, ami a legjobban zavar az a szag (ilyen édes kínaikaja és rohadás keveréke a párás levegőben), ami a legkevésbé az pedig a tömeg, mert nincs. A kínaiakról biztosan külön poszt lesz, mert senki nem tud úgy bámulni, köpködni, szürcsölni mint egy kínai paraszt, viszont külföldiekkel elég jófejek, bántani nem akarnak, maximum lehúzni. Nagy meglepetés volt a helyi kabóca, ami olyan hangerővel nyomja mintha valaki néhány méterre flexelne egy szovjet körfűrésszel, az otthoni kabóca-zúgás ötvenszerese. Minimum.

4. nap hajnalban elbúcsúzunk Renitől és átköltözünk Nanjingba, folyt köv.

Címkék: utazás Kína

Start

2014.07.13. - Akvyr Szólj hozzá!

Már úton, ennél távolabb még sosem voltam hazulról! Egy óra múlva Shanghaiban vagyok, Renátó pedig megment a reptéren. Idő közben történt egy érdekes manőver, ugyanis check-in-nél felajánlották, hogy – mivel megtelt a gép – ezért 3-400 euró vigaszdíjért ne Qatar, hanem Turkish Airlinessal repüljek. Magabiztosan vetődtem az alkalomra, ugyanis pont az utolsó munkanapon (stílusosan kínai étteremben elköltött) ebédnél egy WWF-es kollégám mesélte, hogy velük ugyanez történt Indonéziába menet, és mekkora buli. Utána a Qatarosok úgy kezeltek mint a hímestojást, az ő kontójukra ehettem amit akartam a néhány óra várakozás alatt, és a kompenzációval gyakorlatilag visszajött a repjegyem ára is, szóval elég jól alakulnak a dolgok. A török hapsi mellettem a képernyőjén a Thor-t nézi, folyamatosan tömik belénk a kaját meg az alkoholt. Meglátjuk, hogy a poggyászom is velem tartott-e Isztambulból, mert ha nem, akkor azért csökken a buli-faktor.

Szóval poggyász. Lesz nálam egy hétre való ruha, hasznos kis kütyük (bicska, merülő forraló, picike hajszárító, kötelek-tépőzárak, gyufa, olló, elemlámpa, kislaptop, fényképezőgép, töltők, energiabank, szütyők-zacskók stb.) és egy nagy rakás gyógyszer. Sajnos ahová megyek, ott csúnyább betegségek is előfordulnak, mint otthon. Mocsok plusz párás trópusi éghajlat = sok kór. Ezzel sajnos együtt kell élni, és a lehető legjobban felkészülni, minimum arra, hogy a gyomrom rendetlenkedni fog, amíg át nem állt az új baktériumkészletre és a szokatlan ételekre. Renátó, akivel Shanghaiban bandázok majd pár napot, előre beígért pár kellemetlenebb órát J Az oltások megvannak, malária ellen Malarone-t szedünk (ennek nincsenek olyan intenzív pszichoaktív és hallucinogén hatásai mint a Lariamnak), és biztosítást kötöttem (Travel Nomads). Összesen van nálam vagy húsz fajta gyógyszer, melyeket félig tapasztalatból, félig ajánlások útján válogattunk össze otthon.

Súlyra sajnos jó sok lett a cucc, a 75 literes nagy hátizsák 17 kiló, a kicsi valamivel 5 kg alatt, persze ilyen súlyokkal nem tervezek sokat túrázni, elsősorban a szállás és a közlekedési csomópont között kell majd manőverezni teljes menetfelszereléssel.

Pénzt szinte semmilyen biztonságos formában nem tud magával vinni az ember, én majd belső zsebekre és józan paraszti észre hagyatkozom, illetve reménykedem benne, hogy nem nyeli le a bankkártyámat egy vietnámi ATM.

A tervezett útvonalról az előző posztban van hozzávetőleges térkép, persze ezt az időjárás, közlekedés és Ázsia lüktetése befolyásolja majd :-)

Van közte számos turistagettó és félreeső dolog is, ősi romok és modern felhőkarcolók, furcsa hegyekkel tarkított nemzeti parkok, pálmafás tengerpartok. Nagyjából addig megyünk amíg a budget tart, a szigetvilág sajnos nem fért bele, Indonézia és a Fülöp-szigetek magában is egy külön kontinens lehetne, ezért ez majd egy másik történet lesz.

Réka és a családom nagyon fog hiányozni, de igyekszünk majd sokat kommunikálni, és átvészeljük ahogy az olimpiai hónapokat is. Sajnos itt 700 forint lesz a percdíj. Az út miatt már annyira nem aggódok, mert az utolsó napokban sok emberrel beszéltem a WWF-nél akik bejárták a világ ezen szegletét, mindenhol van néhány ismerősöm terepen, Andris jól tud kínaiul, Gergő elég tapasztalt utazó, szóval jó lesz ez!!!

 

Címkék: utazás

Update + Irány ÁZSIA!!!

2014.07.05. - Akvyr Szólj hozzá!

Időközben kitüntetett mesterdiplomát szereztem a BME-n, melyet megelőzött egy idegösszeroppanásokkal tarkított időszak, ugyanis egyszerre kellett helytállnom hétköznapokon több párhuzamosan futó munkában, hétvégente a londoni start-up és a CKAA kommunikációs vezetőjeként többször voltam külföldön, és akkor a diplomamunka kutatás-írás és államvizsga felkészülés már csak hab volt a tortán. Jelentem, túléltem! És a CKAA-s videó is elkészült (ezt még egy korábbi posztban ígértem: https://www.youtube.com/watch?v=xsg2IQKvTKI )

Munka: egyébként most a WWF-nél dolgozom (a pandás szervezet, tudjátok...), illetve egy ENSZ FAO-s balkáni árvíz adaptációs projektben vagyok benne, mindkettőt imádom és nagy megtiszteltetés ezeknél a szervezeteknél dolgozni. A Visegrádi Alapnak készülő kutatás lassan lezárul, az Autonómia Alapítványos megbízásomat illetve a BME EZK-s alelnökségemet sajnos az iménti dolgok miatt fel kellett függesztenem. Nagyon hasznos és tanulságos öt év volt az EZK-ban, tulajdonképpen szinte minden jó itt kezdődött... :)

Réka most Nyíregyházán van, én pedig a volt évfolyamtársaimmal megünneplem a diplomát a Balatonon, majd egy napra munka miatt Belgrádba kell utaznom a FAO-sokkal. Az igazi kaland azonban csak ez után kezdődik: ÁZSIA!!!!

Jövő hét szombattól több mint másfél hónapra backpacking túrázni megyek Kínába és Délkelet-Ázsiába (Thaiföld, Kambodzsa, Vietnám...) két barátommal (Andris jól beszél kínaiul, Gergő elég nagy utazó) akikkel voltam már több helyen Európában és Észak-Afrikában. Úgy jött ki, hogy ők éppen Ázsiában vannak, én pedig két hónapig ráérek két munka között, tehát ideje elkezdeni megvalósítani a gyerekkori álmokat :) Nagyon rá vagyok pörögve, szóval még garantáltan lesz erről poszt az indulás előtt! Az útiterv:

útvonal_2.png

 Szerk: a korábbi 250 posztomat archiváltam és úgy döntöttem nem teszem publikussá, mert csak. Esetleg az unokáknak megmutatom majd 100 év múlva :)

Címkék: utazás

süti beállítások módosítása